Petőfi – Tompa Seregszemle – Galánta
Nyelvi vetélkedők és olimpiádák
2022.április 8-án Fischer Emma és Édes Levente képviselte iskolánkat a Petőfi-Tompa Országos Seregszemle elnevezésű szavalóverseny járási fordulóján, ahol nagy sikert arattak és tovább jutottak a regionális fordulóba.
Az előbb idéztem Török Mária tanárnő szavait, aki az idén is benevezett a „Pislákoló mécses” vers- és prózamondó versenyre. A versenyen nagyon sok magyar alap- és középiskola képviseltette magát. Nagyon erős mezőny volt.
Iskolánkat az a megtiszteltetés érte, hogy az idei Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Vereseny, vers kategóriában 1. helyezést ért Tóth Angelika IV. ZAA M osztályos tanulónk.
Angelika minden évben aktív és eredményes résztvevője a versenynek, de ebben az évben sikerült igazán kiteljesednie.
Éneklő vers kategóriában sem vallott szégyent iskolánk együttese a Bakancsosok. Kategóriájukban bronzsávos minősítést kaptak, ami országos szinten 3. helynek felel meg. Az együttest a II. ZAA M osztályból Álló Krisztína és Kántor Barbara alkotják.
Felkészítő tanáraik: Mgr.Török Mária és Mráz Vilma tanárnők.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítőiknek! Angelikának pedig sok sikert az érettségi vizsgákhoz!
Diákunk Bordács Olga a 3. ZAA M osztályból sikeresen képviselte iskolánkat a Ismerd meg a szlovák nyelvet elnevezésű verseny kerületi fordulóján 2017. április 11-én. Bronzsávos helyezést ért el. Gratulálunk!
Tóth Angelika IV. ZAA M osztályos tanulónk és Álló Krisztína valamint Kántor Barbara a Bakancsos társulat tagjai aranysávos besorolást értek el a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen Galantán. Így részt vehetnek az országos döntőben, amelyre 2017. április 27. és 29. között kerül megrendezésre Rimaszombatban.
Sajnos Csető Rozália II. ZAA M osztályos tanuló kategóriájában ezüstsávos minősítésben nem juthatott be az országos döntőbe, amit nagyon sajnálunk.
A továbbjutóknak sok sikert kívánunk!
A Dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Művelődési Házban került megrendezésre a XXVI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulója. Iskolánkat erős csapat képviselte, élükön Tóth Angelika IV. ZAA M osztályos tanulóval, aki már rutinos résztvevője a versenynek. A csapatot továbbá erősítette Csető Rozália a II. ZAA M osztályból, aki szintén rendszeresen szerepel szavalóversenyeken. A csapat további tagjai elsősökből tevődtek össze, akik nagy lelkesedéssel és szorgalommal készültek a megméretetésre, név szerint: Csizmadia Éva, Mátis Dávid és Rencés Patrik.
2016. december 19-én zajlott a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép – európai Tanulmányok Karán a VI. Legere irodalmi verseny 3. fordulója. Idén Mikszáth Kálmán és a kortárs magyar irodalom volt a téma.
A versenyzők három fordulón keresztül igényes feladatokat tartalmazó teszteket oldottak. A harmadik fordulóban egy kreatív feladattal – mini előadással – is bemutatkoztak. Iskolánkat Szombathelyi Kitti (III. ZAA M), Bordács Olga (III. ZAA M), Varga Enikő Rozina (III. ZAA M) képviselték.